Deák Helga

,,Emlékeztesd magad, hogy nem kell azt csináld, amit a körülötted levő emberek. Légy önmagad!”

2023 őszén kezdtem a tanulmányaimat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karán, agrármérnöki szakon. Szerintem sok diák ködösen lát mindent az első hetekben, azzal kapcsolatban, hogy mit fog tanulni, mivel fejleszti tudását vagy éppen mi az, amivel a szakmán belül megtalálja önmagát.

Az első félév során megismertem három egyetemi hallgatót, jó barátot, akik áradoztak az Erasmus+ tanulmányi mobilitásukról, ezért bennem is megfogalmazódott az a gondolat, hogy miért is ne próbáljam ki ezt a lehetőséget. Igaz nagy kérdések forogtak a fejemben, hogy mi lesz, ha így, mi lesz, ha úgy… így az első pályázati felhívásra a jelentkezést lekéstem.

Elkezdődött a második év az egyetemen. Földmérés és kataszter óránk volt, amikor a tanár úr azt mondta: ,,Figyelmetekbe ajánlom, és ha tehetném, kötelezővé tenném az Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás 2024/2025-ös tanév második félévére szóló pályázatát.” Ekkor döntöttem úgy, hogy elindulok egy másabb úton, a szaktársaimat és az egyetemet kis időre itthon hagyva. A választásom a Debreceni Egyetemre esett, ahol elsősorban a Lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szak érdekelt, társítva más, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon tanulható alapképzős tárgyakkal. Azért választottam a Lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szakot, mert az egyetemünk által szervezett nyári gyakorlatot ott töltöttük három napon át, és nagyon elnyerte tetszésem. Emellett a kiskori lovak iránti szeretetemet szerettem volna kiegészíteni szakmai tudással. Az Erasmus+ koordinátor segítségével, amit innen is köszönök, elküldtük a szükséges iratokat, amelyet decemberben el is fogadtak.

Nagy izgalommal, kíváncsisággal vártam február 9.-ét, amikor végre megérkeztem a Veres Péter Kollégiumba. Kedvesen fogadtak és zökkenőmentesen elfoglaltam a szobám, a hivatalos iratok, szabályzatok átolvasása után. A kollégium környezetét a diákok és a földszinten lévő Agrár étterem tette szebbé, izgalmasabbá és ízletesebbé. A lenti étterem jobbnál jobb és újabbnál újabb finom fogásokkal nyűgözött le a mindennapokban. A jó magyaros ízek a kedvencemmé váltak. Az első héten egy szobatársammal ismerkedtem meg, aki elmondott mindenféle helyi szokást, jó tanácsot. Mesélt az egyetemről, a kollégiumról, a diákokról, és persze a szórakozási lehetőségekről.

Néhány fontos dokumentumot aláírva, és az általam választott tantárgyakat felvéve végre elkezdődött a tanítás, ahol mindenki kedvesen fogadott és segített mindenben. Voltak olyan órák, ahol megmutathattam az otthon szerzett tudásomat és olyankor nagy örömömmel töltött el, hogy milyen jó, hogy én ezt már tudom.

Az oktatás során számos új technikát ismerhettem meg, és több szemszögből való gondolkodásra ösztönöztek a tanárok. Minden tantárgy új, érdekes és maga módján nehéz volt, de egy pillanatát sem bántam meg, hiszen sok szaktudást kaptam.

Gazdaságtudományi ismeretekből a számviteli, vagyoni tevékenységekbe mélyültünk bele. Ökológiából a napjainkban lévő katasztrófák elleni megoldásokat fejtettük ki, valamint növényvédelemből a károkozók és azok elleni védekezés volt az elsőszámú téma. Az állattenyésztés volt a hozzám legközelebb álló tantárgy, de egyben a legnehezebb is, ahol a domesztikációtól, géntípusokon át a hústermelésig mindent részletesen számon kértek, aminek teljes mértékben örülök, hisz ezek fontos információk a szakmában.

Az itthoni tantervtől teljesen más területre irányuló tantárgyak közül, különösképpen a lovaglás és hajtási ismeretek óra tetszett, ahol heti három alkalommal az egyetemhez tartozó Debreceni Lovaskadémia lovardájában kezdtük a napot. Csoportokra osztva egy-egy lóval végeztük az aznapi feladatot, mint például a patanyomfigurák egyes vonalon, valamint ívelt vonalon. Minden alkalommal, más-más feladatokkal tették érdekesebbé az órákat, például kettős futószáraztunk, csikókat tanítottunk vagy különböző akadálypályákat lovagoltunk úgy, hogy hibátlan pontokat szerezzünk. Ezek az órák olyanok voltak, mintha megállt volna az idő. A szívem szeretettel teli, nyugodt dobbanásokkal, és a dopamin hormonjaim a felhőkarcolók felett lebegetek. Szívem szerint ott, az egész napot el tudtam volna tölteni, de rohanni kellett vissza az egyetemre, hogy a tudásomat bővítsem takarmányozási, higiéniai, szaporodásbiológiai és versenybírói ismeretekkel.

Négy hónap információgyűjtés után öt hét állt rendelkezésünkre, hogy megmutassuk tudásunkat. A vizsgák témáktól eltérően voltak nehezek vagy éppenséggel könnyűek, de végül minden tárgyat sikerült teljesíteni. Nagyon jó tanárok és szakemberek társaságában tanulhattam, fejlődhettem. Nagyon szépen köszönöm a támogatásukat!

A tanulás mellett minden diáknak kell egy kis kikapcsolódás, amit én is szigorúan betartottam. Számomra egy buli nem csak a szórakozásról, zenéről, táncról szólt, hanem legfőképp az ismerkedésről, és életre szóló barátságok kialakításáról, és így az utolsó hónapban realizálva, hogy itt kell hagynom őket, nagyon fájt a szívem.

Visszatérve a történet elejére, az egész a nagy évnyitó bulin kezdődött, amikor a lehető legjobb szobatársakkal készülődhettem az úgynevezett Kazánházba bulizni. Itt kiemelném azt, hogy csak egy napja ismertem a lányokat, de már úgy voltunk egymással, mint egy kis család, akik egymás ruháit cserélgetve készültünk egy felejthetetlen eseményre. Azon a napon ismertem meg sok barátot, akiket szerintem sosem fogok elfelejteni. Mindenki életkedvvel teli, megértő, támogató volt. Néha belemélyültünk más-más témákba, történetekbe, amelyek viccesek, elgondolkodtatóak vagy éppenséggel komoly érzéseket váltottak ki egymás felé.

Számomra szinte felfoghatatlan volt, hogy a mi kis családias egyetemünkhöz képest, itt több ezer diák, fiatal van, és még több jobbnál jobb program, ami az egyetemi diákélet egyik kulcsfontosságú eleme. Rengeteg mulatság volt, de kiemelném a felezést, ami az évek múlását szimbolizálja, és azt, hogy az egyetemi évek felénél járunk, és közeledik a sárgulás, mikor beérik a kalász és el kell búcsúznunk az életünk egyik jelentős fejezetétől. Így e sok program által ismertem meg olyan barátokat, akikkel számos közös sütögetést, billiárdozást, valamint nagy közös futásokat szerveztünk. A barátságunk már annyira szoros lett a végén, hogy mindannyian úgy váltunk el egymástól, hogy ez életre szóló kell, hogy legyen.

Az Erasmus program által sokkal jobban megtaláltam önmagam. Boldogabb, nyitottabb lettem úgy a világ, mint más emberek felé. Másabb lett az értékrendem, a gondolkodásom, viszonyításom és mentalitásom. Motiváltabb lettem a fejődésre tanulásra, és az újabbnál újabb dolgok megismerésére.

Ha tanácsot kellene adnom azoknak, akik most készülnek ehhez hasonló lehetőségre, akkor azt egy idézettel tudnám a legjobban kifejezni, ami szerintem mindent magába foglal: ,, Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen.” Én ha tehetném és lesz rá lehetőségem újra részt vennék egy ilyen felejthetetlen élményben, mert úgy érzem, hogy egy teljesen új emberként tértem haza.