Ketesdi Nimród-Imre

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
✕
Ketesdi Nimród-Imre

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen megadatott a lehetőség számomra, hogy részt vehessek egy ilyen kaliberű mobilitáson, amely sok élményt és tanulságot adott, valamint irányt mutatott.

Az első év elején megszervezett egyhetes budapesti tanulmányúton már tudtam, hogy a következő évre megpályázom ezt a programot, mert a város, illetve a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem már első pillanattól kezdve meggyőzte az embert arról, hogy ez egy jó döntés lesz minden szempontból. Így eldöntöttem, hogy Budapesten fogok tölteni minimum egy félévet, megismerem a várost, új kapcsolatokat építek és külföldi barátokat szerzek.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, akiben esetleg már megfogant a gondolat, hogy benyújtson egy pályázatot, hogy a papírmunka elenyésző ahhoz képest, amit élmények terén nyújt a mobilitás. Ami még enyhítő körülmény, sőt nagy segítség, az a karunk Erasmus koordinátorának, Csibi Mártának a munkája, akinek ezúton is szeretném megköszönni az együttműködését és a segítségét.

A budapesti Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen töltöttem ezt a félévemet, ahol Magyarország volt olimpikonjaitól, válogatottjaitól, orvosaitól és kutatóitól tanulhattam. Bátran mondhatom, hogy ezek az oktatók hangsúlyt fektettek az iskolapadokon kívüli nevelésre is, nyitottan – néha kezdeményezően – fogadtak egyéni beszélgetésekre, tanáccsal szolgáltak, és bármilyen kérdés esetén minden diák rendelkezésére álltak.

A magyar sportmúlt legnagyobbjaitól tanulhattunk. A labdarúgás, atlétika, úszás, mindhárom sportág oktatása a legkorszerűbben felszerelt pályákon és uszodában zajlott, kevésbé jó idő esetén pedig az egyetem épületében tartottuk meg az órákat. A tanárok nagy hangsúlyt fektettek a játékosság szellemére és arra, hogy ezt majd a későbbiekben mi is így adjuk tovább.

Az Atlétika elmélet és gyakorlat, a Labdarúgás elmélet és gyakorlat, valamint az Élettan II tárgyak bizonyultak a legnehezebbnek. A két gyakorlati tárgy túlnyomó részét a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban töltöttük, amely Európa egyik legjobban felszerelt konditermével, valamint egy korszerű atlétika pályával, egy focipályával és két teniszpályával is rendelkezik.

Az egyik kedvenc tárgyam az Élettan II volt, ahol elméleti szinten részletesen tanítottak az emberi szervezet folyamatairól, illetve azok kóros elváltozásairól és ezek kezeléseiről.

Külön szeretném kiemelni még a Mozgásszabályozás tantárgyat, amelyet dr. Négyesi János oktatott. A tanár úr a TF-en végzett, japánban doktorált és most az agykutatói pályája mellett oktat az egyetemen. Nagy megtiszteltetés volt tőle tanulni olyan témákról, mint a neuroanatómia, egyensúly, az ingerületek útvonalai, mozgásszabályozás vagy a séta anatómiája.  Mindemellett nyitott volt az egyéni beszélgetésekre, így bátran fordulhattam hozzá személyes kérdésekkel. Mindig készségesen segített, igazi mentorként volt jelen minden diák számára, akiben megvolt a kellő nyitottság.

Az Erasmus program lehetőséget adott arra, hogy a sok új ismeret és tananyag elsajátítása mellett az angol nyelvű kommunikációs készségem is jelentősen fejlődhessen. Ebben nagy szerepet játszott a külföldi hallgatók nyitottsága, amelynek köszönhetően rövid időn belül barátságok és szoros kapcsolatok alakultak ki. A világ minden tájáról szereztem barátokat, Spanyolországból, Olaszországból, Törökországból, Franciaországból, St. Luciából, Ghánából, Ausztráliából, Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a kollégium, amelyben laktam – Visit Magánkollégium, amit szívesen ajánlok mindenkinek: magyar hallgatók laknak ott és nagyon jó árakat kínálnak, ahhoz képest, amit a többi külföldi diáknak általában felajánlanak – rendelkezett egy saját moziteremmel, amely megadta azt a lehetőséget, hogy programokat szervezzek a nemzetközi barátokkal. Voltak közös meccsnézések, szurkolások, filmestek, társasjátékozás, és egyéb tematikus esték, melyek jobban összefonták a kapcsolatokat.

Említést érdemel továbbá, hogy labdarúgóként bemutatkozhattam az egyetemi csapatban, a TFSE csapatában, aminek megvalósulását a mi egyetemünkön is oktató Prukner László segítette elő, melyet ezúton is nagyon köszönök neki. Nagy élmény volt, hogy azokkal a diákokkal edzhettem és játszhattam, akikkel egy intézményben tanultam.

A budapesti mobilitás beszámoló nem lenne teljes, ha nem beszélnék a városról, így ez következik. Ha voltál már Budapesten, akkor tudod, hogy egy igazi magyar kincs, ékesség minden magyar ember szívében. Kezdve a Duna fekvésétől, a két oldalán hosszan nyúló városrészeket összekötő egyedi hidakon át az építkezési stílusokon, tömegközlekedésen, kultúrákon és még sok egyéb különlegességen túl minden amellett szólt, hogy belekóstoljak az itteni életbe, tempóba és felfogásba. Úgy gondolom, hogy ezáltal is több lettem.

Az Erasmus diákjainak élete nem csak a tanulásból áll, hanem a szórakozás, az ismeretlenbe való elmerülés, egy új énünk megismerése az, ami a legnagyobb tanulságokat hozza. A magától jövő nyitottság, amelyet máshol nem is tapasztal meg az ember vezet olyan felismerésekhez, amelyek a jövőben nagyban hozzájárulnak céljaink eléréséhez. Koncertek, partik, válogatott meccsek, kocsmatúrák, tematikus esték külföldi hallgatóknak, kirándulások és még sok más – ez az Erasmus.

Az anyagi részét tekintve a mobilitásnak, ösztöndíjat a program biztosított számomra, amely bőven elég volt. Szükség volt egy kis költségtervezetre, de így az alapkiadások mellett még belefért két repülőút, több kirándulás, a magyar labdarúgó válogatott meccsének látogatása és a bulik. A lényeg a megfelelő szállás megtalálása, ugyanis ezáltal sokat megspórolhat az ember.

 

Összességében a nyitottság az, ami egy hatalmas üzenet lenne mindenkinek. Nekem ez a nyitottság adott bátorságot, hogy Magyarország legsikeresebb volt sportolóitól merjek kérdezni, és adott lelkesedést, hogy angolul merjek beszélni, hibázni, majd abból tanulni.

Úgy gondolom, kellő nyitottsággal, barátsággal, mások iránti érdeklődéssel olyan kapcsolatok, élmények születhetnek, amelyek minden határt áthidalnak. Ezek mutatják meg, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenkiben ott lakozik az az emberi tisztaság, mely csak a hazájától távol, új környezetben bontakozhat ki ilyen módon.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemnek és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek, hogy rajtuk keresztül részt vehettem ebben a felejthetetlen élményben.

Hírek
2026-10-12
2026-10-08
2026-10-06
2026-10-01
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sepsiszentgyörgyi Kar

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Postacím: 520036 Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Csíki utca 50. sz. (str. Ciucului nr. 50)
Tel.: +40 371 368 451
E-mail: sepsi@uni.sapientia.ro

 

btz webdesign