A 2023-as évben öt pénteki alkalommal, március 3., 10., 17., 24. és 31-én szervezünk nyílt napokat a Sapientia EMTE helyszínein: Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is várjuk az érdeklődő középiskolásokat egyénileg vagy akár csoportosan. A részvétel természetesen ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, hiszen a helyek száma korlátozott.
Fontos, hogy a középiskolások első kézből szerezhessenek információkat a jövőbeli szakjukról, éppen ezért oktatóink és hallgatóink segítségével biztosítunk színes programkínálatot március minden péntekén, hogy minél több kérdést feltehessenek, és személyesen is végigjárhassák azokat a tereket, ahol majd tanulni fognak.
A 2023-as nyílt napok programja hasonlóan zajlik minden helyszínen: először általános egyetembemutató előadásra kerül sor, majd kampusztúrára. Ezt követően izgalmas szakmai programok várják az érdeklődőket, ahol mélyebben is beleleshetnek a társadalomtudományok, humántudományok, művészet, műszaki- és agrártudományok, természettudományok területén kínált képzésekbe, egy napra egyetemistává válva nézhetik meg, ők hogyan érhetik el önmaguk legjobb verzióját, ha érettségi után a Sapientiát választják.
Jelentkezés
Csíkszereda
Program: https://tinyurl.com/5dkvbs38
Részletek és regisztráció: https://tinyurl.com/sapinyiltnap
Kapcsolattartó: Csíki Adél, kari PR-felelős: csikiadeluni.sapientia.ro, 0722-543.022
ALAPKÉPZÉSES SZAKKÍNÁLAT MESTERI
Kolozsvár
Program: https://kv.sapientia.ro/hu/felveteli/nyilt-napok/program
Részletek és regisztráció: https://kv.sapientia.ro/hu/felveteli/nyilt-napok/jelentkezes_
Kapcsolattartó: Erdei Virág, kari PR-felelős: public.relationkv.sapientia.ro, 0724-326.450
ALAPKÉPZÉSES SZAKKÍNÁLAT MESTERI
Marosvásárhely
Program és regisztráció: https://forms.gle/y3qy7Gu9ugM62i4g7
Kapcsolattartó: Ungvári Zsuzsi, kari PR-felelős: ungvari.zsuzsams.sapientia.ro
ALAPKÉPZÉSES SZAKKÍNÁLAT MESTERI
Sepsiszentgyörgy
Program és regisztráció: https://forms.gle/NBeyHG15VXhskaC97
Kapcsolattartó: Lázár Ágota, helyszíni titkár: agotams.sapientia.ro, 0722-638.387
Könyvmentő a magyar kultúra napjára
Új kezdeményezést hozunk a magyar kultúra napjára: Könyvmentő áll mindenki rendelkezésére mától a Sapientia EMTE helyszínein. A projektnek köszönhetően Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is könyvcsereberére szánt polcok vagy asztalok várják azokat, akik régi köteteiket másra cserélnék.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak agrármérnök hallgatóink az Agrovirtuson
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának tíz agrármérnök szakos hallgatója vett részt idén aktívan az Agrovirtus nemzetközi digitális agrármenedzsment verseny online selejtezőjében.
Erdőmérnök hallgatóink szakmai tanulmányúton vettek részt Sopronban
A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ másodéves erdőmérnök szakos hallgatói négynapos szakmai tanulmányúton vettek részt a "leghűségesebb" magyar városban, Sopronban. Dr. Molnár Gábor, az erdőmérnöki szak koordinátorának beszámolója.
Fejlődik a Sapientia: tudományos rangsorba került, digitalizál, és új kart indítana
2012-ben vált a Sapientia EMTE a romániai nemzeti felsőoktatási rendszer szerves részét képező, törvénybe foglalt és akkreditált intézménnyé, 2022-ben viszont már ugyanennek a rendszernek megkerülhetetlen és figyelmen kívül nem hagyható intézményévé fejlődött mind az oktatás, mind a kiválósági kutatás, mind pedig a közösségi, társadalmi szerepvállalás tekintetében.
XVIII. Agrártudományi Konferencia: az agrártudomány az éltető jövőnk alapja
Kapcsolódva a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2022-es rendezvénysorozathoz, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi szakosztálya és Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezete a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszékével, valamint az illyefalvi LAM Alapítvánnyal közösen 2022. november 25-én szervezte meg a XVIII. Agrártudományi Konferenciát.
Becsatlakozunk a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatba
Különböző témájú konferenciákkal várjuk a tudomány iránt érdeklődőket 2022 novemberében is.
Több mint 3500 magyar középiskolás ismerkedhetett a Sapientiával
Két év kihagyás után újra házhoz ment a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: felvételi tájékoztató körútján az ország magyar középiskolásaihoz látogatva adtak teret a képzéskínálatról és a sapientiás életről szóló kérdéseknek. A 2022. november 14–18. között tartó körút alatt a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok összesen közel 100 bemutatót tartottak meg.
Erdőmérnök szakos hallgatóink és oktatóik is részt vettek a XXI. Erdészeti Szakkonferencián
A 2022. október 21–23. között zajló eseményt az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztálya és a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület Erdélyi Helyi Csoportja szervezte.
Szakmai egyeztetést tartottunk Sepsiszentgyörgyön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorával
Dr. Sterbenz Tamás a megbeszélést követően közösen nézte végig a TSFE–Alexandria kosárlabda-mérkőzést dr. Tonk Mártonnal, egyetemünk rektorával.
Becsatlakoztunk a Sepsi Tabakó Fesztivál programjába
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton is csatlakozott a Sepsiszentgyörgy mint tudásközpont című beszélgetéshez a fesztivál keretében.
Tanévnyitók a Sapientián
Szeptember 12-én kezdődik a 2022/2023-as tanév a Sapientia EMTE-n, a hét folyamán szervezünk tanévnyitó rendezvényeket az oktatási helyszíneinken.
Őszi felvételi – 2022
Tandíjmentes helyekkel is várjuk szeptemberben azokat, akik lemaradtak a nyári beiratkozásról.
Érd el önmagad legjobb verzióját! – startol a felvételi a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem június 24-től kezdődően megnyitotta a felveteli.sapientia.ro online felületét, itt iratkozhatnak az egyetemre azok az érdeklődők, akik 2022 őszétől az intézményben szeretnék megkezdeni tanulmányaikat.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2022
Június 5-ig pályázhatnak alapképzési és mesteri szakok végzős évfolyamaira beiratkozott hallgatók, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként odaítélt díj oklevélből és pénzjutalomból áll, melynek átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.
Kollégáink is részt vettek „A XXI. századi pedagógus kihívásai és lehetőségei” szakmai konferencián
Dr. Tódor Erika Mária egyetemi tanár, a Tanárképző Intézet vezetője, dr. Tódor Imre egyetemi adjunktus, a PedPsi kutatóintézet vezetője és Osztián Pálma Rozália doktorandusz, a Marosvásárhelyi Kar tanársegédje képviselte egyetemünket 2022. május 14-én a Csutak Vilmos Pedagógusok Háza megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett eseményen.
Erdeink egészsége egy változó világban – dr. Csóka György tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban
A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának vezetője 2022. május 5-én 10 órai kezdettel tart előadást az A205-ös teremben.
Sikerrel zárultak a Nyílt Napok egyetemünk helyszínein
2022 tavaszán újra személyesen látogathattak az érdeklődő középiskolások a csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi oktatási helyszíneinkre.
Daoda Zoltán tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban a műtrágyakrízis kapcsán
Globális műtrágya-hiány, mértéktelen drágulás, leromló talajok, szigorodó előírások. „Alternatíva a műtrágyakrízisre” címmel tart előadást Daoda Zoltán az AGRO.bio Kft. szakmai igazgatója március 25-én 9 és 10 órától.
Nyílt Napok a Sapientián – újra személyes jelenléttel
Két év kihagyás után újra személyesen látogathatnak oktatási helyszíneinkre az érdeklődő középiskolások 2022 tavaszán: Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is várjuk az egyéni vagy akár csoportos érdeklődőket! A részvétel természetesen ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, hiszen a helyek száma korlátozott.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Sepsiszentgyörgyi Kar
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Postacím: 520036 Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Csíki utca 50. sz. (str. Ciucului nr. 50)
Tel.: +40 371 368 451
E-mail: sepsi@uni.sapientia.ro